Esélyek

2009 december 11. | Szerző: |

“Majd akkor szavazok, és arra, aki az ilyesmit is észreveszi, és tesz valamit azért, hogy ne degenerálódjon az egész társadalom.”


Óvónő voltam, tanítónő, most tanár….a szülők rontják el….
A nevelésben is eltűnik a középréteg.
Vagy teljesen elkényeztetik a gyereket és kritikátlanul mindent érte tesznek, vagy egyszerűen nem foglalkoznak vele, úgy nő fel, mint egy kis vadóc. És ez a vadóc lehet etnikum, lecsúszott és szociálisan hátrányos helyzetű, de gazdag család sarja is.
Általános, hogy nincs következetesség, nincs józan szeretet.
A szülő nem tud értéket közvetíteni…mert ő sem látja mi az,  vagy erős tévedésben van, esetleg nem teheti meg, hiába szeretné.

Nem tehetek róla….próbálom én a kapitalizmus és a vele járó demokrácia jó oldalát nézni…de nem tudom! Nem megy…. …egészen addig, míg egyenlő esélyt nem kap mindenki!

Mert hazudik vagy téved aki azt mondja, egyenlőek vagyunk, ugyanazzal az eséllyel indulunk…

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. nagymami says:

    Jön a téli szünet és pihenhetsz egy kicsit. Ha úgy érzed, hogy nem bírod már a munkádat és van valami, amit helyette csinálni tudsz, akkor még most változtass ! Később egyre nehezebb lesz és ez ami most van 20 évig biztos, hogy nem javul elviselhetően. Kb 20 éve folyik ez a leromlás. Ugyanannyi idő sem elég a felépüléshez.

  2. Zsuzsa says:

    Arra nem gondolsz, hogy a tanitók, tanárok mennyi aljas dolgot műveltek!Az iskola igazgatója besúgó volt és a szüleimről érdeklődött a tiz órás szünetekben. A szüleim által otthon betanitott szöveget mondtam fel neki mindig, mert a szüleimet figyelmeztették, hogy ki ez az aljas pasas.A jegyeket is ilyen alapon kaptam, nem a tudás szerint. A tanitók között nagyon sok aljas emberrel találkoztam. Akkor sírd csak vissza a multat. Ennél rosszabbat érdemelnétek!

  3. Sztella says:

    Ápolónő voltam és vagyok 22 éve, közben tanítónőnek tanultam és tanár lett belőlem. Parole hozzászólását csak igazolni tudom, sőt az egészségügyben még rosszabbnak látom a helyzetet, mint az oktatásban. Az oktatáshoz is nagyon sok feltétel kellene, jó lenne ez meg az, de nélküle is megoldható a munka, az egészségügyben súlyosabb következményekkel jár a “nincs”.

    Az esélyekben írtakkal is csak egyet érteni lehet, sőt még fokozni, hogy sajnos a zöme a szülőknek nem a realitás talaján él és neveli a gyerekét. Segélyosztáskor, mindennap szívószálas üdítő, csoki, stb. aztán két- három hétig meg délben jut a gyerek gyomrába először étel, az is ingyen menza.

  4. Zsuzsa says:

    Kedves Zsuzsa!

    Az általánosítás nagyon sok rosszat eredményez. Mi most vagyunk tanítók és tanárok, a múlt bűneiről igazán nem tehetünk, úgyhogy úgy gondolom, hogy ezt nem érdemeljük.

  5. Det says:

    jesszus!!! Első Zsuzsa!

    Te be voltál avatva gyerekként az akkor zajló dolgokba? Most miért fröcsögsz a gyűlölettől?
    Én soha, most sem azt mondtam, hogy nem szeretem a gyerekeket…csak annyit, hogy az én idegeim már nem annyira bírják, többször kibukok esetleg. Bár mindennek ellenére….tegnap ajándékot kaptam, csak úgy….egy rajzot…és mellé szeretetet. Mert kivételek is mindig vannak.

  6. Zsuzsa says:

    Álságos azon merengened, miért van az iskolában erkölcsi válság!
    Ti akartatok belőlünk szocialista embert faragni.Két nemzedék erkölcsi értékrendjét lihegve tettétek tönkre, ami súlyos bűn!Emlékezz pocakos, úttörő egyenruhába bújt kollégáidra, amint az iskolaudvaron parádéznak, hogy mi is méltóak legyünk az úttörők piros nyakkendőjére.Legalább azoktól kérjetek bocsánatot, akiket politikai okokból nem javasoltatok továbbtanulásra még gimnáziumba se!Szerintetek ha az áldozat megszólal az még most is bűn, holott a ti bűneitek nem évülnek el!

  7. Det says:

    NIncs kitől bocsánatot kértem. Én akkor gyerek voltam!!!!!!!!
    Te meg békélj meg magaddal!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!