Ennyi kell…
2009 augusztus 19. | Szerző: |
Írtam már, hogy az utóbbi időben alig tudok egy-két könnycseppet kisajtolni magamból András miatt? Isten tudja miért, megszoktam az egész helyzetet, beletörődtem, vagy netalán hűlőben vannak nálam az érzelmek?
Igazából már nem is sajnálom magam. Úgy érzem arra sem vágyom, hogy sajnáljanak, …ezt az egészet csak úgyis az érti meg, aki volt már SZERELMES SZERETŐ.
De nagyon szeretem a tanácsaitokat, saját kis történeteiteket..na olyankor gyakran kicsordul a könnyem…
Kész a lakásfestésem, hatalmas kupi van, de a fiúk elmentek, főznöm így nem kell, ráérek vakerászni. Jól érzem magam, tisztaság van, a Kicsifiam azt mondta nagyon klassz anyukája van, aranyosak a srácok, egyszóval elégedett vagyok…talán boldog is…:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Voltam már szerelmes szerető. De szerintem te ezt nagyon jól tudod
Jó volt.
Halálosan jó,
majdnem bele is haltam…
Most tudod mi a legjobb? Hogy már ki tudom mondani, hogy voltam és nem vagyok…
Én kívánom Neked, hogy megéld ezt.
Így ezzel a kívánsággal szeretnék neked nagyon boldog szülinapot és életet kívánni, igazán őszinte szeretettel.
Köszönöm Sztella….de nekem nincs párom, és ezen a Földön képtelenség találni szabad, normális embert!! Nem törődhetek bele az egyedüllétbe!
Én sem törődtem bele, csak beláttam, hogy nem őérte kell tovább harcolnom. Keress olyat, aki megszerezhető. Ez ilyen kegyetlen!