Szupernő a mélyben

2009 július 8. | Szerző: |

 Végre sikerült géphez jutnom. Elhoztam fiam laptopját,még a netkapcsolat is összejött. (néha eszembe jut talán már egy icipicivel több vagyok, mint botcsinálta informatikus)
Lassan szupernőnek érzem magam.

Most éppen takarítónőként tevékenykedem, elvétve szeretőként is. Belegondolok,mi mindent képes vagyok megcsinálni…hajtok…várok…remélek…és könnyebb lesz? A fenéket…nem tudom mikor jön el az én időm.

András tegnap végre lejött hozzám. Mivel a tulaj itt volt, így elmaradt a love. Legalábbis majdnem. Ugyanis azért ő kiharcolt magának egy kis megkönnyebbülést. 5 év után elmondhatom, először maradtam én hoppon.

Ideges voltam mit szól a főnök, hogy a fagyizásból két óra lett. András akicsi kis Skodájával jött, ami mit ne mondjak az ő méreteinek nem igazán egy játszótér. Egyszóval semmi nem klappolt. Legfőképpen az, amikor megkérdeztem mi lesz a nyári hétvégénkkel. Szokásos kiduma, nem tud alibit szervezni, inkább menjek el a barátnőmmel, mert az a biztos.

Fojtogatott a sírás…és a düh. Ráadásként a kezembe nyomta a parkolócédulát, nehogy megtalálja valaki, és lebukjon.

Aztán amikor este felhívott a kalandorom, hogy végre ideér, és várom-e…igent mondtam.