Nem bírom tovább

2009 december 9. | Szerző:

 Elég volt….elmegyek a pályáról.

A gyerekek vadak, érzéketlenek, mondhatnám embertelenek és nem csak velünk, egymással is. Szinte képtelenség őket megfogni. Most az én esetemben nem az órára, hanem a szünetek idejére gondolok. Szó szerint állat módjára viselkednek….szükségem van erre, 25 év után, több diplomával 100 ezer forintért?

Odaadom a nyári szünetemet olyan szabadságért, amit akkor vehetek ki amikor én akarok, és olyan munkáért, ahol nem beszélek a falnak, nem pofáznak vissza, és emberszámba vesznek. A jóért, kedvességért esetleg csak közönyt kapok vissza. Rosszabbat ne….

..és akkor szegény barátnőmön verem le az egészet….:(

Ui: délután megyek a polgármesteri hivatalba, védelembevétel miatt…ez szinte mindennapos. (rendőrség, gyámügy) (esetleg, aki azt hinné, hogy 22órát dolgozunk csak)

Címkék:

Életmód-változás

2009 december 2. | Szerző:

 Tegnapelőtt alkalmassági vizsgálat volt nálunk.

Magas lett a vérnyomásom. Gondoltam csak azért, mert Forgács “úr” rendesen felhúzott. De tegnap is ismétlődött, bár újfent volt egy kis afférom.
Estére mindig rendeződik mindenféle gyógyszer nélkül.

Ma megfogadtam, hogy nem húzom fel magam.Persze ez nem egyszerű, mert Kolompár kisasszony a folyosón pucolta meg csizmáját, fél kiló sárt ott hagyva, majd kijelentette, hogy ő nem söpri össze, nem az ő dolga.

Szóval nem egyszerű, nyugodtnak maradni! Aj, de jó pedagógusnak lenni!!!!

Hétvégén bálunk volt….szuperre sikeredett. Vidám műsor, elégedett szülők.

Új pasi nincs, csak a régi….akivel nagyon szeretjük egymást…….

Címkék:

Újabb randik

2009 november 20. | Szerző:

 Komolyan…egy szörnyűség.

Azóta két randim volt. Nem ragozom, nem illettünk össze.

Egyébként fura, amikor megyek a találkára, 2 percig ideges vagyok, aztán meglátom őket és kész. nem érdekel tovább. Nem tudnak izgatni. András nincs veszélyben.

Náluk.
Ugyanis van egy pasi…kicsit idősebb, de fiatalos. Végre az életből ismerem, nagyon jól érzem magam mellette. De nálam fiatalabb barátnője van. Miatta vált el. Nincs esélyem, már azért sem, mert nem tudok vele még találkozni sem, hogy esetleg felfigyeljen “értékeimre”. 🙂
Ha ő bejönne!!….( Miatta lépnék!)

Címkék:

Hideg vagyok

2009 november 8. | Szerző:

 A pasi nem hívott fel…Állítólag nagyon szép vagyok, csinos…fiatalabbnak nézek ki a koromnál. De sajnos hidegnek látja a szemem…nem látja benne a tüzet…Túl tudatos vagyok és mindent átgondolok, a szerelemnek hirtelen kell történni, csak kipattanni…Ő ezt várja…

Ez elmaradt…a szerelem részemről (sem) pattant ki…

Utálom ezeket a randikat…olyan jó annak, aki társaságban ismerkedhet…”irigykedve” olvasom…állófogadás, partik….én meg max.  szülői értekezleten vagyok felnőttek között…( tornák női közönsége kiesett)

Címkék:

Volt egy fiú….

2009 november 6. | Szerző:

 Ma kinyitottam egy levelet….

Egy gyászjelentés volt…

Társkeresésem hajnaláról ismertem. Úgy 5 éve…akkoriban sok informatikussal lehetett találkozni, ő is az volt. Szerette a focit, főleg az olaszokat. Valami stratégiai játékot is játszott, gyakran közben beszélgettünk. Imádta a Stargate sorozatot.
Soha nem találkoztunk, messze élt. Viszonylag messze. Terveztük ugyan, de valahogy elmaradt. Egy időben telefonon is beszélgettünk, főleg akkor, amikor beteg lett. Érdeklődtem, próbáltam felvidítani. Viccelődtünk, ha nem találunk párt 2008 karácsonyáig, akkor összeházasodunk. Aztán ritkultak, egyszer elmaradtak a hívások. Csak Karácsony előtt hívott…” nem tudlak elvenni, ne haragudj, találkoztam egy angyallal!”

Örültem nagyon….végre boldog volt. Szerették, vele voltak…nem egyedül a kis albérletében lassan és alattomosan támadó betegségével. Még egyszer felhívott….annyira bizakodott, hogy elhittem…és ma mégis írt az Angyal ismeretlenül….elment Ő, Mocsi  (én így hívtam), valahova a Csillagkapun túlra….;-(

Címkék:

Újab randi

2009 november 6. | Szerző:

 Ma este 5-kor. Még csak fel sem öltözködöm különlegesebben. Csak ami ma volt rajtam. Na jó, az sem rossz, de ha izgatna a dolog, jobban nekiruccannék a ruhakeresésnek.

A pasinak kedves, igazi “jóember” arca van.Családi ház, autó, elvált, két kamasz fiút nevel. Első blickre azt mondanám nem is rossz. De felhívott….erős tájszólás, nem tud mit mondani.

Ő volt az, aki mindenáron látni akart. Hát tessék….de nem hozzám való.Nem bánnám, ha csak előre kárognék.
Nincs is kedvem, ebben a szürkeségben, sötétben, hidegben, esőben ismerkedni. Sietek haza, és bebújok a jó meleg takaróm alá olvasni. Csak nem kezdem megszokni a szingliség előnyeit???

Címkék:

Nem adom fel

2009 november 1. | Szerző:

 na persze…csak egyre hitetlenebb vagyok.

Új jelentkező…2 levél után közli, hogy találkozni akar, mert ha nincs meg az a bizonyos szikra…

Hát ebből én kinőttem…Mert egy férfinak rettentő fontos a külső…ha nem jön be a nő, akkor lehet akármilyen csodás jelleme. Persze egy átlag férfi minden kicsit jobban kinéző nőt megdug(na), legfeljebb utána közli, bocsi nem illünk össze.

Nálam viszont a külső addig számít, amíg az illetőt el tudom képzelni magam mellett, igényes, elfogadható. Már mindegy, hogy kopasz, szemüveges, kissé pocakos…ha csak ezt nézném, hát a mai negyvenes pasik 80%-a kiesne. De mivel tökéletes én sem vagyok, így nem is azt keresem.
Nagyon jó pasi vagy gyanús, vagy úgy sem állna velem szóba, így köszönöm, már úgy nézek rájuk, mint egy gyönyörű jachtra, ami bár jó lenne, de úgysem az én világom.

Szóval….én egy kicsit leveleznék. Mert tudni akarom, milyen ember. Mit szeret, mi a véleménye bizonyos dolgokról. Csakhogy tudjam, nem egy tőlem teljesen idegen pasival találkozom (lsd. az előző randi)

De Ő nem akar levelezni. Lelke rajta. Ritka egyenes és őszinte leszek a randin…ha nem jön a szikra ki fogom mondani, ha más nem tetszik, azt is….egye meg amit megfőzött.

Címkék:

Válasz..Miért nem..

2009 október 31. | Szerző:

 Végül is kaptam választ…

Tömören….nagyon jól válogatom össze a ruháimat, de nem hiszek Istenben…..így sajnos nem nyertem.

Most kezdjek el magyarázkodni, hogy nem igaz…nem Istenben nem hiszek, hanem  a katolikus egyházzal vannak fenntartásaim, egész pontosan nem ismertették meg velem a jó oldalát. Így inkább mondjuk azt, nem foglalkozom vele…
a pasival sem…felesleges. Ez a férfi nem az én másik felem volt.

Címkék:

Utóhang

2009 október 28. | Szerző:

 A randim annyira rosszul sikerült (a jelek szerint), hogy arra sem méltattak, hogy egy telefonnal, vagy levéllel a tudtomra adják, bocsi, nem Rád gondoltam.

Hát én megtettem. Írtam neki egy levelet, hogy mély sajnálatomra úgy néz ki, nem passzolunk össze. A végén zárójelben megjegyeztem, …nos valami ilyesmit várnék el egy intelligens pasitól.

Ja…hogy ilyenek már nincsenek????!!!!!

De azért a tegnapom szuper volt. Egész napos kiránduláson voltam Andrással…aki nagyon-nagyon csak engem szeret….messziről. :(. Úgy néz ki, be kell érnem ennyivel…

Címkék:

Randi

2009 október 26. | Szerző:

 Első pillantásra….hm, nem rossz a pasi, élőben talán jobb is.

Két órát beszélgettünk. Óvatosan, “tapogatózva”. Kérdezgetett…nézek e tévét, ha igen, mit. Mi a véleményem erről-arról. Járok-e templomba. Elhagynám-e a városom. Fura volt…

Túlontúl józan volt az egész. Semmi lazaság, humor. Mint egy üzleti megbeszélés.
Vártam, egyszer csak hátha nevetünk. Hátha megbizseregtet. “Isten úccse” én próbáltam.
Na aztán a vége….”akkor alszunk rá egyet, ugye?” 

Hát igen. És hogy a barátnőim elégedettek legyenek, ha elhív, elmegyek még egy randira. Hátha alakul valami, mert alapjában egy rossz szavam nem lehet.

Ha elhív…ha megfeleltem az elképzeléseinek!!! :))

( 2 -kor randiztam. András 2 óra 03.-kor hívott. Már hogyne érezte volna meg!)

Címkék:

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!